Az élet sok kihívást rejteget a párkapcsolatban élők számára. Az évek folyamán átalakulnak a társadalmi értékek, így megváltoznak az addigi férfi-női szerepek is, ugyanakkor magasak az elvárásaink egy romantikus kapcsolatot illetően. Mindez arra készteti a párokat, hogy újabb és újabb fejlődési szakaszokba lépjenek, de ez túl gyakran szül konfliktushelyezetet, és vezet váláshoz.
A párterápia segít az érzelmi kapcsolat fenntartásában, illetve újramegtalálásában a mindennapi terhek ellenére is. A párterápia lehetővé teszi a közös vonások, illetve ellentétek feltárását, valamint ezáltal egy közös, tiszteletteljes megoldás kidolgozását.
A párok különböző problémákkal fordulnak hozzám, mint például:
- a napi feladatok felosztásából származó feszültségek
- dühkitöréssel járó gyakori viták, a kommunikáció visszaesése vagy teljes megszűnése
- új életszakaszok kihívásaiból eredő nehézségek, mint például gyermeknevelés, munkahelyi változások vagy nyugdíjazás
- szexuális kérdések
- családon belüli testi, pszichés megbetegedések vagy halálesetek
- a jelen vagy egy korábbi párkapcsolat csak részben feldolgozott eseményei
A párok sajnos többnyire már csak a válás előtt döntenek a terápia mellett, vagy ha nagyobb csatározások nélkül szeretnék lebonyolítani a válást. Ez különösen fontos, ha például gyermekek ellátásáról, elhelyezéséről is szó van. Értelmezésem szerint a párterápia nem arra szolgál, hogy minden esetben fenntartsa a párok együttmaradását. Ugyanakkor az nagyon szép, ha a párok még időben fordulnak szakemberhez, kérnek segítséget, és még van lehetőség közös megoldásokat keresni.
Előfordul azonban nem egyszer, hogy csak az egyik fél szeretne elmenni párterápiára. Ilyenkor azt tanácsolom, hogy a másik fél is szánja rá azt a kis időt a partnere kedvéért, s aztán majd meglátják, hogy a párterápia mind a kettőjüknek segítségére lesz-e vagy sem. Ha a partnere aztán még sem szeretné Önt elkísérni a terápiára, akkor az egyéni terápia is segíthet a párkapcsolati problémák megoldásában.
Amennyiben Önök hozzám fordulnak, akkor az első alkalommal megbeszéljük, hogy milyen probléma miatt szeretnék elkezdeni a párterápiát, valamint a terápiával kapcsolatos szervezési feltételeket is. Attól függően, hogy mire van szükségük, az üléseken vagy mindig mind a hárman veszünk részt, vagy pedig hol az egyik féllel beszélgetek, hol mindkettővel.
A párterápiás üléseknél egy alkalom általában 75 perces, ami 1,5 terápiás egységnek felel meg. Így jut elég idő arra, hogy mind a két fél kifejtse véléményét az adott témában. Az üléseket 2-4 heti rendszerességgel javaslom. Sokszor a párok házi feladatokat kapnak tőlem, melyek segítségével már kezdettől fogva beépíthetik a változásokat a mindennapjaikba.
Árak
Párterápiánál 50 perces egységeknél 120 eurót, 1,5 egységnél tehát 180 eurót számolok fel. Sok esetben a párterápia nem egy betegség kezelése, ezért az egészségügyi pénztárak nem térítik vissza az árát. Abban az esetben, ha mégis egy betegség kezeléséről van szó, akkor a második találkozásig egy orvosi igazolást kell bemutatni (ennek pontos megnevezése németül: Bestätigung einer ärztlichen Untersuchung vor Inanspruchnahme einer ambulanten Psychotherapie).
Fontos még megemlíteni az ún. „48 órás szabályozás”: ha kevesebb, mint 48 órával az időpont megkezdése előtt mondja le a találkozót, akkor ki kell fizetnie a honoráriumom felét. Ez szakmámban teljesen elfogadott, és az előfordult esetek miatt sajnos ezt nekem is be kellett vezetnem.