Így dolgozom

Wie ich arbeite
„Én oké vagyok – te oké vagy!“ (Eric Berne, a tranzakcióanalízis megalapítója)

Ez az egyszerű mondat alkotja munkám alapját, melyet a jóindulatú elfogadás határoz meg. Minden ember alapvetően oké és értékes, még akkor is, ha saját magunknak ez az érzés talán nem felfogható. Ebből az okból nem tekintem magam olyan személynek, akinek szabad lenne másoknak tanácsokat adni. Inkább kérdésekkel, visszajelzésekkel szeretném ösztönözni Önt, hogy megtalálja az egyéni megoldásokat saját élethelyzetére. Ön a szakember az önmagára vonatkozó kérdésekben, én pedig a szaktudásommal és a tapasztalatommal állok rendelkezésére. Egy ilyen típusú kapcsolat jó alaptot teremthet az Ön egyéni kihívásainak kezelésére.

Továbbá ez azt jelenti számomra, hogy támogatásom segítségével Ön döntéseket hoz, valamint az egész terápia során vállalja a felelőséget a folyamatokért. Ez mindjárt a teljesíthető célok kidolgozásával keződik, amelyek a terápia egész ideje alatt a vezérfonalat képzik; s folytatódik pl. a terápia időtartamának és gyakoriságának meghatározásával.

A pszichoterápia mindig egy olyan tartós folyamat, aminek egymás megbecsülése az alapja. A fejlődés szerves része viszont beszélgetésünk után történik, amikor kutakodunk, megfigyelünk, vagy éppen új magatartásmódokat próbálunk ki a mindennapokban. Pontosan itt ellenőrizhetjük céljainkat, s hogy konkrét változásokban megnyilvánulva azokat mennyire sikerült elérnünk.

Ha a változási folyamat véget ért, tudatosan és saját tempóban feloldjuk a mi kapcsolatunkat, véget ér a terápia. Ez a tény még erősíti saját képességeinket, és így egy pozitív kapcsolati tapasztalatot vihetünk magunkkal.

Hozzászólások lezárva.